Reggel olyan gyomorgörccsel ébredtem ami rosszabb volt minden másnaposságnál. Az érzés leírhatatlan. Tudtam hogy elrontottam mindent és most mindennek vége, de az agyam ezt nem tudta feldolgozni. Nem nagyon szólt hozzám, csak feküdt a fal felé fordulva. Miután azt mondta nekem, hogy most ki kell találnia, hogy mit mondjon az anyukájának, hogy miért szakítottunk, elkapott a sírógörcs. Csak néztem a falakat, tudva, hogy soha többé nem látom őket. El akartam menni és éreztem, hogy ő is ezt akarja, de nem mondta, nekem meg nem ment. Miután többször kértem, hogy mondjon valamit, hogy most mi fog történni velünk és nem tudott semmit sem mondani, éreztem hogy komolyan gondolja és eldobja ezt a fél évet, mert olyan erős az érzés, hogy nem akar engem látni soha többé. Én elmondtam neki őszintén, mit érzek és mit gondolok. Nem akartam hogy szakítson velem, de ha ő ezt ennyire akarja, akkor ennyi volt. Szarul éreztem magam nagyon. Nem tudom, mikor döntött úgy, hogy megpróbálja velem folytatni, csak azt tudom, hogy szeret és igazából ő sem akar elveszíteni, csak nehéz feldolgoznia ezt az egészet. Az egész nap fagyos volt, de estére azért kezdett megolvadni a jég.Szeretlek Kata! Nagyon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése