Kedves, őszinte, közvetlen modorával a Vízöntő jegyében született macska nem csupán minden tekintetben rokonszenves, de igen intelligens állat benyomását is kelti. Bár könnyen alkalmazkodik, a szürke átlagmacskák sorába senki kedvéért nem áll be.
Öntudatos macskaként harcol függetlenségéért mind házon belül, mind azon kívül (már ha sikerül kisurrannia). A Vízöntő cicus tagadhatatlanul vadmacskaszerű jellemvonásokat mutat.
Jellemző rá gátlásoktól való mentessége, mely tulajdonságából fakad kreatív, ötletes, ugyanakkor kissé hóbortos, szeszélyes természete. Játszi könnyedséggel felveszi a versenyt a legvirgoncabb macskával, miközben képes lazítani tempóján, és némi időt szakítani a gazdira is.
Garfield-szindrómában szenved: azaz macskakiállítással, együgyű játékokkal halálra lehet untatni. Unalmas emberek és állatok társaságában tartózkodó magatartást vesz fel, vagy minden előzetes bejelentés nélkül angolosan távozik. Végül is mi végre az élet kínálta oly sok kellem, ha csapdába esve vagyunk kénytelenek rostokolni?
Barátságos, magabiztos természetével a Vízöntő jegyében született kutya nem csupán nyílt, közvetlen, de ugyanakkor intelligens és jóindulatú állat is. A fakó egyenkutyák sorába ő sem hajlandó beállni. Leghőbb vágya, hogy önállóságának, függetlenségének a házban és a szabad ég alatt egyaránt érvényt szerezzen. Ha ez mégsem sikerül, akkor inkább elszalad.
Imádja a játékos bolondozást, remekül kijön a többi állattal, határozott és magabiztos társaság. Szereti a saját útját járni, de vele született emberbaráti ösztöne arra sarkallja, hogy szükség esetén segítő mancsot nyújtson gazdájának.
Ha nem akarjuk, hogy önérzetünk nagyon megsérüljön, akkor ne írassuk be kutyaiskolába. Túl sok sikerélmény nem származik a dologból, ráadásul elég kínos válaszolni "Az én kutyám nagyon okos és nagyon jól halad. És a tied?" - jellegű kérdésre, mert a mi Vízöntő kutyánk maximum csak nézni hajlandó, ahogy a kiképző a hülye agyszüleményeit akarja ráerőltetni, és inkább a saját gondolatait valósítja meg.
Unalomtűrő képessége gyakorlatilag nulla, ha a hangulat gyér, akkor inkább nemes egyszerűséggel, akár mondat közepén is lelép, és ha nincs rajta jeladó, lehet, hogy sosem tudjuk meg hova.
Az agyam eldobom...
Ma reggel, a buszon, leült mellém egy cigány lány erős, vaníliás vunderbaum szaggal. Papírzsebkendő hiányában csak szipogtam és reménykedtem abban, hogy nem fog a vasalás ügyileg kifogástalanul elhanyagolt, vajszínű nadrágomra csöppenni az orrnyálkahártyám mirigyei által termelt folyadék. A következőnél leszállt és a helyére egy sajtos cheetos illatú öreg. Fakó kabátjából helyenként, kisebb - nagyobb lyukakon keresztül menekülni készült a bélés. Persze hirtelen leszállt amikor meglátott egy nyakkendős, Nyugat-európai szabvány ellenőr fazont, aki annak ellenére, hogy úgy nézett ki, nem volt az. Az öreg várt egy másik buszt, míg az áll-ellenőr vígan mosolygott az iménti, leplezetlen menekülési kísérleten. Neki volt bérlete. Vagy rá még az ellenőr is azt hiszi, hogy ellenőr és egy harsány "Helló, szia!" odakiáltással, zaklatja is tovább az ártatlan utazóközönséget. Persze nem mindig ártatlanok. Van, hogy nincs nekik semmilyük, mégis nyugodtan várják az ellenőrt. Hülyék az emberek. Az ellenőrök is.
Harmadéves szakács tanulók vagyunk. Harmadéves. A szakács szakma eredetileg 2 év. Persze mi vagyunk az első 3 éves évfolyam. Ebben az évben még pozitív élményem az iskolával kapcsolatban nem volt, csak az, hogy az emberek nem dohányozhatnak az iskola 50 méteres körzetén belül, ezért el is távolodnak vagy 20 méterre az iskolától és ha ne adj Isten kimennék a bejárati ajtón kívülre szünetben, akkor nem fulladok meg a szabad levegőn. Persze ez sem az iskolánk érdeme. Az viszont az, hogy nem tudnak megfelelő oktatást biztosítani. Nincsenek rendes tanáraink, nincs rendes tanmenetünk, nincs semmink. Jegyeink azok vannak. Többnyire egyesek. Ma is bementem, mert első öt óra ételkészítés. Ebből kettő volt megtartva és nem csináltam semmit csak ültem és hallgattam az aktuális felelőt, mégis kollektíve egyest kaptam mert az osztálytársaim beszélnek. Nem panaszkodhatom mert már megszokhattam volna. Idén nem ez az első. Aztán meg várhattunk az angol tanárra, aki a harmadik óra vége előtt 10 perccel esett be, csak hogy kizavarjon minket szünetre, mert a tételekből senki nem felelt, majd most megtanuljuk alapon. Én a következő óra elején feleltem és azt csináltam amit eddig, hallgattam. Az óra végével közölte velünk, hogy még hatodik órában megtartja az angolt - ami eredetileg hatodik, hetedik órában lett volna - és addig maradjunk ott. Megkérdeztük tőle, hogy mit csináljunk addig. Erre a válasz, üljünk be az osztályfőnöki órájára. Csókolom tanárnő, szerdán találkozunk.
Reggel olyan gyomorgörccsel ébredtem ami rosszabb volt minden másnaposságnál. Az érzés leírhatatlan. Tudtam hogy elrontottam mindent és most mindennek vége, de az agyam ezt nem tudta feldolgozni. Nem nagyon szólt hozzám, csak feküdt a fal felé fordulva. Miután azt mondta nekem, hogy most ki kell találnia, hogy mit mondjon az anyukájának, hogy miért szakítottunk, elkapott a sírógörcs. Csak néztem a falakat, tudva, hogy soha többé nem látom őket. El akartam menni és éreztem, hogy ő is ezt akarja, de nem mondta, nekem meg nem ment. Miután többször kértem, hogy mondjon valamit, hogy most mi fog történni velünk és nem tudott semmit sem mondani, éreztem hogy komolyan gondolja és eldobja ezt a fél évet, mert olyan erős az érzés, hogy nem akar engem látni soha többé. Én elmondtam neki őszintén, mit érzek és mit gondolok. Nem akartam hogy szakítson velem, de ha ő ezt ennyire akarja, akkor ennyi volt. Szarul éreztem magam nagyon. Nem tudom, mikor döntött úgy, hogy megpróbálja velem folytatni, csak azt tudom, hogy szeret és igazából ő sem akar elveszíteni, csak nehéz feldolgoznia ezt az egészet. Az egész nap fagyos volt, de estére azért kezdett megolvadni a jég.
Este Kaukázus koncertre mentünk a Katával. Persze magára a koncertre nem nagyon emlékszünk de én emlékezetessé tettem a dolgot. Részegen úgy érzem, hogy el kell mondanom neki olyan dolgokat amiket régen csináltam, amikor még bűnös életet éltem. Persze ezt nagyon jól tudom, hogy nem kéne, csak ilyenkor megszáll valami olyan érzés ami miatt úgy gondolom, hogy jobb ha tud ilyen dolgokat, mert a Tuti Gimiből tanultam, hogy a dolgok előbb vagy utúbb kiderülnek és ha úgy derülnek ki ,akkor az sokkal rosszabb, ezért elmondtam neki egy olyan dolgot amitől minden ép eszű ember kiborulna és ő is. Ki is zárt a kapu elé hóviharban, aztán a megsajnált mert eszébe jutott a Hozé - bővebben itt: http://hoze.blog.hu/ - aki azt mondta, hogy ne hagyjuk a részeg barátunkat a hóban, mert megfagy. Ez volt a szerencsém. Pedig már elgondolkodtam azon, hogy hol találhatnék valami meleg helyet, de nem jutott eszembe semmi. Beengedett, de nem akarta hogy az ágyon aludjak és igazából azt sem akarta, hogy mostantól bármi köze is legyen hozzám és ezt jó hangosan, sírva a tudtomra is adta. Hajnali egykor. Ő sírt, én meg azt hittem, hogy itt a világvége és azt éreztem, hogy most el fogom veszíteni, pedig nagyon szeretem. Amikor elfáradt a nagy veszekedésben, lefeküdt és magára húzta a takarót. Én is lefeküdtem és azon gondolkoztam, hogy most mi lesz. Nagyon nehezen aludtam el.
