Valami nem hagy aludni. Minden reggel, hét óra előtt nem sokkal kirángat az öntudatlanságból, belelök a valóságba és várja,hogy mi történik. Megmondom, semmi. Talán így akarja tudtomra adni, hogy valamit csinálnom kéne. Mondjuk vehetnék egy órát. Valami falra feszíthető rettenetet, aminek a ketyegését hetek múlva szokod csak meg, akkor viszont már nem tudsz nélküle aludni. Az agyam még nem dolgozta fel ezt a traumát, hogy ébren kéne lennem. A testemkétségbeesetten próbál energiát termelni, hogy egyáltalán meginduljon valami. Lassan áll fel a gépezet, de ha egyszer beindul, akkor megpróbál kielégítően működni. Legalább rémálmaim már nincsenek. Nehezen akarta elfogadni a tudatom azt a tényt, hogy egy garzon galériájába szorult. Három nap kellett hozzá, azóta nincs hánykolódás és félelem, csak korai ébredés.
A világ egy hatalmas moslékos vödör.
Mi ennek a moslékos vödörnek az egyik kisebb változatában élünk. Avatatlan szemek úgy neveznék, hogy téglaépítésű társasház, de én tudom mi is ez valójában. A tulajdonos azt állította, hogy csak egy cigány család lakik itt de még nem volt velük baj. Azon kívül nincs, hogy a gyerek este nyolcig, rosszabb esetben kilencig üvölt, előtte utána a szüleik fenyegetik egymást és mindenkit aki a környéken tartózkodik. Ezt persze nem halkan csinálják. Általában, ha el akarok jutni a bejárattól a lépcsőházig, tíz fős tömegen kell átverekedni magam, pedig az emberek szerint csak hárman vannak. Továbbá azt sem lehet tudni, hogy milyen rokoni szálak fűzik őket egymáshoz. Engem tulajdonképpen nem is érdekel.
Remélem a tulajdonos megértő lesz, miután elmondom neki, hogy átvert minket. Se csend, se nyugalom.
Jó éjszakát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése