Még mindig, görcsbe rándul a gyomrom, ha egy idős néni előhúz a táskájából egy kék esernyőt!
Már elfelejtettem milyen félelem nélkül utazni, pedig ismerem az Elenőr minden mozdulatát, látom, rajta, amikor elindul a villamos felé, látom rajta, hogy hányan vannak, látom, hogy ki hol száll fel. Ők az ellenségeim, ellenük soha nem győzhetek, viszont el tudom kerülni Őket, ki tudom játszani a rendszert. Viszont ha már fönt van, akkor nem látom, csak reménykedhetek benne, hogy észreveszem és gyanús, felvont szemöldökű tekintetek csoportjával a hátamon sarkon fordulok és azzal a lendülettel, amivel felszálltam, le is szállok és tettetem, hogy elfelejtettem, otthon hagytam valamit és nekem mégsem ezzel a villamossal kéne mennem, de Ők ezt nem tudják, csak találgatnak. Aztán elmegyek a következővel, mert tudom, hogy csak két megálló után lesznek ott újra és akkor ismét elbúcsúzunk, vagy egy vagy több szerencsétlen személyi adatait írogatva lent maradnak és nem szállnak fel. Ha nem látom meg azonnal akkor nagyobb a baj. Ott csak Isten segíthet. Résen kell lennem, hogy amikor feláll és előhúzza a nejlon zacskóból a kék "BKV" feliratú karszalagot és felhúzza, fel tudjam mérni a helyzetet és eldöntsem, hogy mi a legjobb, menekülni, a tőlük legtávolabbi ponton lévő ajtóhoz menni és imádkozni, hogy a villamos előbb érjen a megállóba, mint hogy Ők elérnek engem, vagy pedig szóba elegyedni Vele és lehetőségként felajánlani neki, hogy leszállok és bízni benne, hogy elfogadja, hogy csak egyszerűen kiröhögöm, amikor becsukódik utánam az ajtó. Az utolsó előtti lehetőség a figyelem elterelés, aminek a lényege az, hogy el kell jutni az ajtóig és ha elér, akkor szóval tartani, míg a villamos a megállóba ér és amikor kinyílik az ajtó, egy pillanatra lankad a figyelme, arrébb húzódik, mert még nem tudja mi fog történni. Na akkor kell lépni. Lelépni. Van még egy lehetőség, pontosabban kettő, de az egyiket nem sorolom a lehetőségek közé. Arról van szó amit termetem miatt nem tudok kihasználni. Egyes emberek egyszerűen nem veszik észre az ellenőrt, nem foglalkoznak vele és ha a méretbeli különbségek aránya megfelelő, akkor az ellenőr feladja, elmegy és olyanokkal kezd foglalkozni, aki méretben nem üt el olyan mértékben tőle. Az utolsó lehetőség, pedig az, hogy megadom magam és az adataimat, hogy aztán a zsebemben landolhasson egy minimum 6000 HuF-ról szóló sárga papír, amit majd később saját költségen rendezek a céggel. Ez nem lehetőség.
Már elfelejtettem milyen félelem nélkül utazni, pedig ismerem az Elenőr minden mozdulatát, látom, rajta, amikor elindul a villamos felé, látom rajta, hogy hányan vannak, látom, hogy ki hol száll fel. Ők az ellenségeim, ellenük soha nem győzhetek, viszont el tudom kerülni Őket, ki tudom játszani a rendszert. Viszont ha már fönt van, akkor nem látom, csak reménykedhetek benne, hogy észreveszem és gyanús, felvont szemöldökű tekintetek csoportjával a hátamon sarkon fordulok és azzal a lendülettel, amivel felszálltam, le is szállok és tettetem, hogy elfelejtettem, otthon hagytam valamit és nekem mégsem ezzel a villamossal kéne mennem, de Ők ezt nem tudják, csak találgatnak. Aztán elmegyek a következővel, mert tudom, hogy csak két megálló után lesznek ott újra és akkor ismét elbúcsúzunk, vagy egy vagy több szerencsétlen személyi adatait írogatva lent maradnak és nem szállnak fel. Ha nem látom meg azonnal akkor nagyobb a baj. Ott csak Isten segíthet. Résen kell lennem, hogy amikor feláll és előhúzza a nejlon zacskóból a kék "BKV" feliratú karszalagot és felhúzza, fel tudjam mérni a helyzetet és eldöntsem, hogy mi a legjobb, menekülni, a tőlük legtávolabbi ponton lévő ajtóhoz menni és imádkozni, hogy a villamos előbb érjen a megállóba, mint hogy Ők elérnek engem, vagy pedig szóba elegyedni Vele és lehetőségként felajánlani neki, hogy leszállok és bízni benne, hogy elfogadja, hogy csak egyszerűen kiröhögöm, amikor becsukódik utánam az ajtó. Az utolsó előtti lehetőség a figyelem elterelés, aminek a lényege az, hogy el kell jutni az ajtóig és ha elér, akkor szóval tartani, míg a villamos a megállóba ér és amikor kinyílik az ajtó, egy pillanatra lankad a figyelme, arrébb húzódik, mert még nem tudja mi fog történni. Na akkor kell lépni. Lelépni. Van még egy lehetőség, pontosabban kettő, de az egyiket nem sorolom a lehetőségek közé. Arról van szó amit termetem miatt nem tudok kihasználni. Egyes emberek egyszerűen nem veszik észre az ellenőrt, nem foglalkoznak vele és ha a méretbeli különbségek aránya megfelelő, akkor az ellenőr feladja, elmegy és olyanokkal kezd foglalkozni, aki méretben nem üt el olyan mértékben tőle. Az utolsó lehetőség, pedig az, hogy megadom magam és az adataimat, hogy aztán a zsebemben landolhasson egy minimum 6000 HuF-ról szóló sárga papír, amit majd később saját költségen rendezek a céggel. Ez nem lehetőség.
Nagyon trükkösek mostanában, retardáltak kis csoportjának álcázzák magukat, az ember azt hinné, hogy ők voltak az első kiesők a paralimpián és ebből kifolyólag ingyen utazhatnak a BKV járatain. Várom a pillanatot amikor egy tolószékes fazon, kék karszalaggal rám támad, hogy "Jegyeket, bérleteket!".
Ismerem őket! A rendszer ellensége vagyok, az Ő ellenségük.
ezaz jani. terminátor vagy.
VálaszTörlés