Az imént jártam kint az utcán és volt alkalmam megfigyelni azokat az apró jeleket, amelyek arra engednek következtetni, hogy közeledik a tavasz. Szürkén, szelesen, lassan, megfontoltan közeledik. Ugyan a lányok még nem vetették le télikabátjukat és öltöztek miniszoknyába, de a sár, ami eddig uralta az utcákat, kezd megszáradni, eleinte még kemény, aztán majd por állagúvá válni, ami azt eredményezi, hogy meg lehet fulladni tőle. Eddig annyi előnye volt, hogy ha felszállt az ember a békávé trolinak nevezett piros förmedvényére, egyszerűen csak nem látott ki az ablakon a sártól, mostantól sem változik a helyzet, viszont a porfelhő oxigéntartalma nem kielégítő az átlagos emberi szervezet számára. Kinek az? Tehát jön a tavasz, ami azzal jár, hogy az eső ismét sarat csinál a porból, ezt némiképp kompenzálja a fák ágaira növő, színes kis fakadványok látványa, de a sarat a cipőről nem mossa le. Továbbá azt vettem észre, hogy jobban érzem magam, pusztán a tudattól, hogy amikor reggel felkelek és ránézek az Időjárásjelző beépülő modulra - figyelitek? régen még kinéztél az ablakon az oda felszerelt hőmérőre, közben láttad, hogy milyen idő is van valójában, most meg a függöny elhúzása, redőny felhúzása nélkül ránézel a monitor egy bizonyos szegmensére, ami azt mondja neked, hogy márpedig ott 2° van és esik, akkor te azt minden további nélkül elhiszed, és csodálkozol, ha kimész és nem úgy van - és nem azt jelzi, hogy -7° van és meg fogok fagyni sapka, sál és kesztyű nélkül és velük egyetemben is.
Ki az utcára, ki a térre!
Én is majd valahova.
Ki az utcára, ki a térre!
Én is majd valahova.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése