Kifejtem.
Lassan három hónapja dolgozom ingatlan közvetítőként, tehát van némi rálátásom. Az állásinterjú után az ember hazamegy, leül és nem gondolkodik. Elhitte, hogy ezzel nagyon sokat lehet keresni és kellő kitartással és munkával fog is. Kiszámolja, hogy mennyi pénze is lesz majd és elkezd gondolkodni azon, hogy mire is fogja költeni. Hónapok után jön csak rá, hogy ez nem teljesen így van. Nade! Nem erről akarok én most beszélni, csak megemlítettem.
Az ügyfeleket ugye telefonon keresztül kell felkeresni és felajánlani a segítségünket. Van az úgy, hogy a 71 éves néninek három percig kell magyarázni, hogy mit is akarsz és akkor rájön, hogy voltaképp ő örül is annak, hogy felhívtad, mert miután vért izzadva kiderítetted, hogy az 5. kerületből akar az 5. kerületbe akar költözni. Teljességgel érthetetlen. Aztán újabb három perc beszélgetés - inkább ő beszél, te hallgatod - után, elmondja, hogy ő boldogan élne ott, ha nem lenne a szomszéd, aki meg akarta venni a lakását hét millió forintért. Aztán eszébe jut, hogy volt ott egy kollégám, aki elmondta neki, hogy a lakása tizennégy millió forintot ér, de ő ennél is többet akar. A szomszéd meg megáll az ablaka előtt és fújja be a füstöt a réseken, el akarja üldözni, hogy ő legyen ott a királynő. De megteheti mert még fiatal, alig 54 éves. Valahol a nyolcadik és a kilencedik perc között megpróbálsz elköszönni, amit figyelmen kívül hagy és folytatja tovább. A szomszédot senki sem szereti a lakásban. A tizenegyedik perc után eszedbe, jut, hogy vezetékes számot hívtál és véletlenül megnyomod a piros gombot és "jaj megszakadt" gondolattal nyugtatva magadat, nyugodtan hátradőlsz mert tudod, hogy nem fog visszahívni és te sem őt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése