Július 15. A Stoppolás lélektana

  Ennek a bejegyzésnek a megírását, egy, az életem további részét valamelyest befolyásoló tényező késztette. Tudva levő, hogy ha az ember el akar jutni "A" pontból "B" pontba, akkor megpróbálja ezt minél olcsóbban megtenni és a stoppolásnál ugye nem tudni olcsóbb módszerről.

 Ez  két oldalú dolog, mert lehetsz te stoppos, vagy akár sofőr is és egyik oldalról sem túl rózsás a helyzet. Ha nyugodtan autózol és leviszed egy szakadt hippinek a jobb kezét, elgondlkodsz, hogy megállj e és valószínüleg nem teszed. Ha csak leraknak egy kartonpapírt az utcára, rajta egy golyóstoll által felrajzolt uticéllal, akkor is hasonló a helyzet. Akkor gondolkodjunk kicsit, hogy mi alapján választunk Javarészt a külcsíny és a szimpátia befolyásol és  a hasonló stílusirányzat képviselete sem elhanyagolható. Lehetsz te egy szakadt rocker, ha a sofőr is az és boldogan üvöltöd neki, hogy hova szeretnél menni, mert az Istenért sem halkítja le az AC/DC-t. Néha viszont elképesztőek lehetnek a külnbségek. Persze az sem árt, ha lány vagy. Ez megsokszorozza az esélyeidet. Ami még közre játszik, az a létszám. Könnyebben felvesznek, ha egyedül vagy, viszont harmadmagaddal is lehet esélyed, csak ne add fel, idő kérdése az egész!

 Szeretnék megosztani veletek néhány történetet, amiket átéltem, mint stoppos.

1. A kertész.

 A kertész alacsony, köpcös emberke volt, szakadt baseball sapkában, fűfoltos munkásruhában. A sárga munkavédelmi sisakja ott virított a kesztyűtartó fölött. Mikor beszálltam, a szürke pick up-ba, volt szerencsém szemügyre venni a platón rendszertelenül elhelyezett szerszámokat. Láncfűrész, sövényvágó, elektromos és motoros fűkasza és még egy csomó olyan dolog, amikről én eddig a pillanatig azt hittem, hogy orvosok használják szüléseknél. A belső tér viszonylag rendezett volt, leszámítva azt a néhány rozsdás metszőollót, amik, ha nem elég óvatosan szállok be, kérdés nélkül megszabadítanak a cipőtalpamtól. Ezt az idilli képet egy, a visszapillantó tükürről lógó, zöld, alpesi fenyőerdő illatú wunderbaum tette teljessé. A kertész arcát enyhe borosta fedte,ami egészen a  szeme alját erősen kiemelő táskáig húzódott. Elég harsányan kezdett bele a mondókájába, miután megtudta, hogy hova szeretnék menni.

-Kertészkedéssel és gazolással foglalkozom! - kezdett bele, mintha kérdeztem volna.

-Néha bozótirtást is vállalok. Az is pénz... - szinte láttam az arcán a bokrok elleni kűzdelem képzeletbeli sebeit, de hamarosan viccesebbre vette a formát. Alig tudott megszólalni a nevetéstől, de én tudtam, hogy el fogja kezdeni, csak idő kérdése.

-Múltkor is - fuldoklott - voltam egy öreglánynál. Ki kellett vágnia körtefákat. Az unokák nem szedik, ő meg térdig jár a körtébe! Na nem azért mert annyi a körte, hanem mert nincsen lába!

Ledermedtem, belőle pedig égtelen röhögés szakadt ki. Ezzel nem fejezte be, én viszont már nem hallottam semmit. Üveges tekintettel bámultam ki az ablakon, erősen koncentrálva arra, hogy véletlenül se figyeljek oda arra, amit mond.

Elmebeteg volt.

folyt.köv.